Skip to Content

TÖRT KÖVEK

admin képe

 

 

 

 

 

 

 

Igazolt kosaras voltam

 

 

 

NB II. Oda igazoltak. Kosárlabdásként.

Ez 1963-ban volt. Mozgáshiányom megoldásra még a foci jöhetett volna szóba, de azt már ismertem. Tiszaszederkény – Tiszaújváros nem bővelkedett a lehetőségekben. A Tiszai Vegyi Kombinát festékgyárában részletszerkesztő címke alatt napi nyolc, tíz órákat műszaki rajzoltam. Éjjel, nappal lámpafényben...

Reggel hétre biciklivel hajtottam be, háromnegyed négy után biciklivel ki a telepre. A szállásra.

Úszni se lehetett mindig a Tiszában. Uszoda, strand pedig még nem volt.

A tornateremben jó az idő, nyáron hűvös, télen meleg. Mozoghattam a munka után. A bicikli nem munka volt, hanem bejárás. Bemenve a munkába, kimenve a szállásra. Ahol hárman laktunk másfél szobában. Volt fürdőszoba, volt fűtés, volt rezsó a konyhában. Más nem is kellett, hiszen reggelizni, ebédelni csak bent a gyárban tudtunk. A reggeli kávét is bent főztem le.

Tornacipőt azt kaptam, gatya és trikó az edzéseken az enyém volt.

Gyakoroltam hát szorgalmasan. A most három pontosakat.

Messziről, mert akkoriban senki sem zavarta a dobást.

A meccseken pedig ülve szurkoltam a csapatnak.

Az eredményes gyakorlás miatt a néha, pár percre beraktak. Becseréltek, ledobtam a tizenkettő, tizenhárom pontomat, aztán ülhettem tovább, a meccs végéig a kispadon. Ez a gyakorlat ösztönzött a mozgásra, edzettem tehát tovább. Volt olyan is, hogy taktikailag mentem be. A látszólagos ponterősség miatt erősen fogtak, tehát a többiek pontokat szerezhettek.

Volt egy mániám: 14 pontnál többet dobni nem tudok. Elhittem, el hitettem magammal.

Tehát nem ment.

Ez volt a baj. Utána hiába kaptam labdát, se kosár, se pont nem volt, csak mellé dobás.

Az ember saját magát tudja a legjobban megbénítani.

Azóta megtanultam és be igazolódott, hogy szinte mindenre képes vagyok. „Kiváló ifjú mérnöki” dolgozatomat kiállították az Alkotó Ifjúság Pályázat országos kiállításán, miniszteri dicséretet nyerve. Ez koronázta meg az öt kiváló címemet.

Korróziós szakmérnökként több héten át segítettem vizsgálataimmal jól felépíteni a paksi atomerőművet. A Borsodi Vegyi Kombinát akkor még nem általánosan ismert és használt anyagvizsgáló és korrózió műszereivel.

Több éven keresztül szerveztem országos vers- és novellapályázatot, sokan innen ismernek még ma is. Több író, költő pályája kapott lendületet ezeken a pályázatokon.

Alapító és hasznos tagja voltam a SZAKE-nak (mai nevén Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület). Ma már csak nyugdíjasként...

Jobb példákat is sorolhattam volna, hiszen egyetemistaként tudtam újságot is írni, ha kellett. Muszáj volt, hiszen az „Északmagyarország” nevű napilap jobban fizetett soronként, mint a vagonpakolás.

Bőségesen tanulhattam más kárán:

- Nem fog sikerülni a vizsga.

Aztán a félév se, aztán már évismétlőként se találkoztunk egyik-másik tankör vagy évfolyam társunkkal. El kell fogadnunk, bedobni a kosárba a labdát nem is olyan nehéz. A sokszori ismétlés pedig a tudás maga.

Ha megtanultam az anyagot, csak azt magyaráztam hát be magamnak már akkor is, hogy sikerülni fog a vizsgám. Tudtam, hogy meg tudom csinálni.

Visszatekintve elmondhatom, van mivel dicsekednem. Volna mivel...

Csak az a baj, szegényebb vagyok a mesebeli cigánynál, aki még ma is, nyugdíjasként is a maga lovát dicséri.

 

 

 

Viszonyítva

 

 

 

Azért jól sikerült! Ahhoz képest!

Ez egy jól sikerült megállapítás.

Olyan az élet, mint egy papucs. Rövid távon kiváló, jól viselhető. Jól vizsgázott több hajnalban és több délelőtt, amikor a telekre mentünk. Aztán a hosszabb táv – a feltört valóság. A sebek megjelennek.

Púder és kenőcs. Kenjük vagy szórjuk. Vagy használ, vagy nem.

Fáj a menés. Sétálunk?

Kicsi a seb. A fájás viszont nagy. Több lépésnyi. Nincs viszont itt városi meztélláb. Csak otthon. A huzatban. Az árnyékban, a függöny mögött. Se nadrág, se ing. Itt a pára, itt fő az ebéd. Itt szól a rádió, itt a csend is.

Azért jól sikerült.

Vettem dinnyét, vettem sört is. Vettem ásványvizet is. Megfőzőm a teát. Kortyolgatva várom az ebédet. A karfiolos húslevest és a csülökből készített pörköltet.

A szombati főzés eredményét, a vasárnapot is.

A temetők látogatását, a sírokat, az ápolt hétköznapokat.

Ahhoz képest, hogy mi van ma, megszüljük a rendet. A múltat borítjuk virágba.

 

 

 

Majdnem tömegkarambol

 

 

 

Nem sokon múlott, hogy kikerültem. Nem sokon múlott, hogy túléltem, hogy túléltük. Mi is történt?

A két sávban folyamatos közlekedés alakult ki. A sok-sok autó követési távolságon belül, 90 – 100 kilométeres sebességgel repesztett.

Én is. A belső sávban.

A visszapillantóban megláttam egy szép, új mercedest. Szinte a fenekemben.

A folyamatos kocsisort valaki fenntartotta az elején. Nem is láttunk el odáig.

Nem sietek... Kiállok a szélső sávba...

A gondolatot szerencsére rögtön tett követte. Volt elegendő hely a két kocsi között. A vonal már a „lábaim” között volt, mikor mindkét sávban vész-fékeztek az autók. Én is beleálltam a betonba.

Miért is? Egy autó a szélső sávból, balra nagy ívben átvágott a belső sávon, az átjárón, s elindult Miskolc felé, vissza.

Ott is csikorogtak a fékek. Láttam a visszapillantó tükörben a pirosló féklámpákat.

A belső sávban előttem haladó lelassult, kikerülte. A mercedes is szinte megállt. Nem mentem neki sem a belsőben, sem a szélső sávban ijedten fékező autónak. Megértettem a riadalmát, előle kanyarodott ki hirtelen és meglepetésre a vétkes. Viszont feleslegesen hosszan fékezett. Óránként hatvanra lassulva.

Szerencsére nem lettem szendvics a szélső sávban sem. Lelassult az a kocsi is, amely elé bekanyarodtam.

A belső sáv, mintha semmi sem történt volna, meglódult.

Gyorsan váltottak a mögöttem levő járművek is.

Lassan gyorsulva egyre magányosabban ott maradtunk ketten a szélső sávban, most már biztonságban, a tülekedő kocsisor nélkül.

Továbbra sem siettem. Pánik nélkül is örültem annak, hogy a nejem az anyósülésen meg se ijedt.

 

 

 

 

A forrás voltam link alatt olvasható az új könyv 
részeként, a Magyar Elektronikus Könyvtárban
az átdolgozott régi változat.

(© Hidvári Imre)

 

 2006-ban a hálón mutattam csak be a

TÖRT KÖVEK

(© Hidvári Imre)

(A borító tervét és a grafikákat Szabó Gábor készítette)

 

című könyvemet.

 Lektorálta: Kovácsné Hódy Éva

 Korrektor:     Nagy István

                    Szécsi Ottó

Készült: 5 példányban

 
    © Hidvári  Imre




story | by Dr. Radut